Kedves Vendégeink!
Mi azon fáradozunk, hogy Önök pihenésük ideje alatt jól érezhessék magukat nálunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy semmilyen körülmény ne zavarja nyugalmukat. Ha ezen törekvésünk ellenére bármi olyan tényezőt észlelnek, amellyel nincsenek megelégedve, kérjük, haladéktalanul forduljanak hozzánk.
A szálláshely és a berendezési tárgyak állagának, rendjének és tisztaságának fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelyet saját otthonukban sem tennének.
Bejelentkezés / kijelentkezés
A szálláshely az érkezés napján 15:00 órától az elutazás napján délelőtt 10:00 óráig áll rendelkezésre.
Külön díjazás esetében lehetőség van a szállás korábbi időpontban való elfoglalására, illetve a távozás napján tovább maradásra. Mindkét esetben előzetes egyeztetés szükséges.
Felhívjuk figyelmüket, hogy 2021. szeptember 1-jét követően Magyarországon a szálláshely-szolgáltatást igénybe vevő minden vendég törvényben meghatározott személyes adatait a szálláshely-szolgáltató okmányolvasón keresztül, a szálláshelykezelő szoftverében köteles rögzíteni, majd a Vendég Információs Zárt Adatbázisba, azaz a VIZA rendszerbe továbbítani.
Kérjük Vendégeinket, hogy az adatok rögzítéséhez az azonosításukra alkalmas személyi igazolványt, vezetői engedélyt vagy úti okmányt bemutatni szíveskedjenek. Ennek hiányában a szálláshely-szolgáltatást megtagadjuk.
A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a Vendégek, amelyet a szállásadó előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhet.
Fizetés
A szállásdíj foglalón felüli összegének, valamint az idegenforgalmi adónak a megfizetése érkezéskor történik.
Fizetési módok:
- készpénz,
- átutalás – nem azonnali átutalás esetén kizárólag a szállás elfoglalása előtt lehetséges,
- SZÉP-kártya – K&H és OTP.
Az idegenforgalmi adó SZÉP-kártyával nem fizethető.
Amennyiben bármilyen okból az előre lefoglalt időszak vége előtt távoznak a szállásról, abban az esetben is kötelesek a lefoglalt éjszakák teljes szállásdíját megfizetni.
Dohányzás
A dohányzás és a nyílt láng használata az épületen belül szigorúan TILOS!
Dohányozni kizárólag a kijelölt helyeken szabad.
Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében az udvaron és a vendégház teljes területén a cigarettacsikkeket ne szórják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.
Szobák és berendezési tárgyak használata
Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! Nem vállalunk felelősséget az épület, a berendezések és azok tartozékainak nem rendeltetésszerű használatából eredő anyagi károkért vagy balesetekért.
Minden háztartásban, így nálunk is előfordulhat, hogy a Vendég hibáján kívül valami meghibásodik vagy tönkremegy. Kérjük, ezt azonnal jelezzék felénk a nagyobb károk elkerülése érdekében. Utólagos reklamációt nem fogadunk el.
A szobák berendezését és felszerelését – beleértve a törölközőket, plédeket, ágyneműt és egyéb eszközöket – a házból kivinni tilos.
A bútorokat átrendezni kizárólag a tulajdonos előzetes beleegyezésével lehet.
A szobákba gyúlékony vagy robbanásveszélyes anyagot, továbbá közlekedési eszközt – például kerékpárt vagy motort – bevinni és ott tárolni tilos.
A szabadon hagyott személyes értéktárgyakért, pénzért, ékszerekért és egyéb értékekért felelősséget nem vállalunk.
A konyha használata után kérjük, hogy az eszközöket tisztán hagyják, a keletkezett napi szemetet és ételmaradékot pedig a konyhában található szeméttárolóba helyezzék.
Kérjük, hogy a szobákban ne étkezzenek. Étkezésre kizárólag a konyhát és az étkezőt használják.
A házból való távozáskor kérjük, győződjenek meg arról, hogy:
- a klímaberendezést kikapcsolták,
- a lámpákat lekapcsolták,
- a vízcsapokat elzárták.
Távozáskor a szobákat átnézzük, és az esetlegesen okozott károkból eredő költségeket a Vendéggel a helyszínen megtéríttetjük.
Kérjük, hogy a berendezéseket és használati tárgyakat sajátjukként kezeljék, és úgy vigyázzanak rájuk, hogy azok egy következő alkalommal ismét az Önök kényelmét szolgálhassák.
Takarítás
A szobákat Vendégeink tisztán, kitakarítva veszik át. Amennyiben a tisztasággal kapcsolatban probléma merül fel, kérjük, azt azonnal jelezzék felénk. Utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén heti egy alkalommal takarítás, ágynemű- és törölközőcsere történik.
Napi takarítást nem végzünk.
Időközi törölköző- vagy ágyneműcserére vonatkozó igényüket kérjük, jelezzék felénk.
Háziállatok
A szálláshelyre háziállat az alábbi szabályok betartása mellett hozható:
- a vendégházba kizárólag szobatiszta és ápolt külsejű háziállat hozható be;
- az állat kizárólag a földszinten tartózkodhat;
- az állatot felügyelet nélkül hagyni nem lehet;
- a háziállatot a bútorokra felengedni tilos;
- a fürdőszobákban található törölközők és textilek az állatok tisztán tartására nem használhatók;
- az állat tisztán tartásához saját törölközőt szükséges hozni;
- az állattulajdonos köteles gondoskodni bolhanyakörvről vagy más, paraziták elleni védelemről.
Az engedély nélkül behozott háziállatok által okozott sérülésekért és károkért a Vendéget kártérítési kötelezettség terheli a szálláshely felé.
Extra takarítás vagy károkozás esetén további takarítási, illetve helyreállítási díjat számítunk fel.
Tűzrakás és bográcsozás
Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakóhelyen, a kijelölt farakásból, szélcsendben és egy vödör oltóvízzel felszerelkezve szabad.
A tűzrakást követően kérjük a Vendégeket, hogy a keletkezett szemetet távolítsák el, a parazsat pedig vízzel oltsák el.
Jakuzzi és medence
A kertben található jakuzzi és medence a tulajdonosok részére került kialakításra, a telek privát részét képezi, ezért Vendégeink elől elzárt terület.
Egyéb rendelkezések
A szobákban felejtett értéktárgyakat két hétig áll módunkban megőrizni. Amennyiben ezt jelzik felénk, a megadott időtartamon belül a megadott címre postázzuk.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni vagy kártérítést fizetni az önhibáján kívül bekövetkezett eseményekből eredő károkért, például:
- természeti csapás,
- jégeső,
- tűz,
- áramszünet,
- a parkolóban keletkezett sérülések.
A szállásadó fenntartja a jogot arra, hogy a botrányosan viselkedő vagy a házirendet be nem tartó Vendégeket ne fogadja, illetve őket a szálláshelyről azonnal eltávolítsa.
Jó pihenést és kellemes időtöltést kívánok!
A Fedor Tanya házigazdája:
Helyes Róbert
Telefon: +36 30 676 9181